Bocsi hogy belerondítok de ha esetleg tud nekem kölcsönözni 1-2 hónapig egy basssszuscombot az nagyon szívesen venném /mOgyi/
azzal szeretném kezdeni az egészet, hogy mi mogyival nem is tudom, hogy ismerkedtünk meg. de minden áron akartunk egy honlapot készíteni. nos a kezdés elég furcsán sikerült, mert volt egy kezdetleges egy másik szolgáltatónál. mivel kurva szarnak találtuk, abbahagytam és kerestem egy másik megoldást. úgy érzem ezzel itt jobban jártunk, még ha egy sör árát ki is kellett érte fizetnem. legfeljebb mogyi jön nekem egy sörrel :)
fejlődni szeretnék, szép és hangulatosan hülye oldalt akarunk készíteni, ami megnyeri mindenki tetszését, vagy legalábbis a miénket. ha másoknak mégsem tetszene, hát csináljanak maguknak jobbat :)
nem fogok itt nagy szentbeszédet tartani arról, hogy szerintünk melyik szubkultúrához tartozunk és hogy mit miért gondolunk úgy, mert úgyis felesleges, aki meg akar ismerni minket majd jön és kérdezősködik utánunk. lányokat nagyon sok szeretettel várunk :)
Nahát irogatok én is valami nahogymáá csak a cica rajzolgasssssa tele ezt az egészet >:-PPP
most ezért lehet meg fog kövezni mogyi, de reklámozom már a kedvenc versem, amit saját kezűleg írtam :) szal íme:
néha
néha fáj, néha nem, néha fáj a nem.
van hogy kell, van hogy nem, van hogy kell a nem.
itt van. nincs. számomra akkoris kincs....
|